Az idén 100. születésnapját ünneplő Biro Melanieval és lányával, Biro Zsuzsannával beszélgettem otthonukban. Melanie mesélt életükről és megosztotta velem az edmontoni magyar közösséghez fűződő emlékeit.
Melanie 1924. januárjában született az akkori Csehszlovákiában. Szülei Joseph és Anna Rosenberger elhatározták, hogy az első világháború okozta bizonytalan helyzetből Kanadába emigrálnak. Az Atlanti-óceánon átkeltek a HMS Montrose-on (a Királyi Haditengerészet egyik fregattja), a család 1929-ben Halifaxba érkezett. Miután egy hosszú vonatút után megérkeztek Edmontoba, Melanie édesanyja kijelentette, hogy egy lépést sem megy tovább.
A család kezdetben Edmonton központjában élt. Melanie a Sacred Heart és a Norwood általánosiskolákba járt, majd a Victoria Composite középiskolájába. Alberta Egyetem Pedagógiai Karán tanult és 1949-ben tanári diplomát szerzett. Az egyetemi éveiben az iskola vegyeskórusban énekelt és a színház önkéntes díszlettervezője volt. Az egyetem befejezése után a vidéki közösségekben tanított Eckville 1 évig, majd Lacombe 3 évig. Ezt az időszakot követően visszatért a városba, és több mint 30 évig középiskolákban tanított (Old Scona, Bonnie Doon, Vic Comp és McNally). Elsősorban francia és képzőművészet tanár volt, de angolt és társadalomismeretet is tanított.
A második világháborút követően Melanie szülei azt hallották, hogy hamarosan telek lesz vásárolható a Windsor Parkban. 1949-ben 800 dollárért vásárolták meg. A házat közös erővel építettek fel, ami 1950-re készült el. Melanie máig ebben a házban él.
Melanie 1956-ban ment feleségül Dr. Biro Bélához a Garneau United templomban. Két lányuk született, Zsuzsanna és Ilona. Az 1960-as évek végéig három nemzedék élt, mígnem Melanie szülei Edmontontól nyugatra költöztek.
Beutazta Kanadát, járt Mexikóban, az Egyesült Államokban és Európa számos országában. Melanie így emlékezett az utazásokra:„Valójában minden hely, ahol jártunk lenyűgöző. Kanadában a legtöbbet akkor kirándultunk amikor Európából jöttek meglátogatni minket a rokonok. Mindig érdekes Kanada bemutatása, annyi szép hely van. Nem jártam még északabbra, mint St. Paul, de jobban is szeretem a meleg időt, különösen Brithis Columbiát.”
A kelet-európai vasfüggöny leomlása után önként jelentkezett ESL tanárnak Szlovákiában, segített unokahúgának egy állandó nyelviskola létrehozásában és 6 hónapot tanított ott. Erre az időszakra is szép emlékként tekint vissza.
Melanie sokat dolgozott önkéntesként az Edmontoni Magyar Kultúrkörnél, valamint a város kis szlovák közösségében fesztiválokon és egyéb rendezvényeken. A következőkben az Edmontoni Magyar Kultúrkör azon időszakáról mesél, amikor férje, Dr. Biro Béla vezetősége irányította a közösséget.
Nehezen találtak egy megfelelő ingatlant a Magyar Háznak, sok felújításra volt szükség és sok segítségre. Akkor ez már régóta egy közösség volt, így mindenki igyekezett kivenni a részét a munkából. A renoválás után 1971-ben nyitották meg a Magyar Házat, egy nagy ünnepség keretében, ahol részt vett még a polgármester és az albertai kulturális miniszter. Ez egy nagy mérföldkő volt. Aztán az is feladat volt, hogy egy ilyen épületet fenn tudjanak tartani. Abban az időben a bingo egy népszerű játék volt és nagyszerű módja a pénz keresésnek. Sok önkéntes munkára volt szükség a közösségtől.
Minden év tavaszán megrendezésre került egy divatbemutató. A tánccsoportba járó tinédzserek édesanyjuk által hímzett szebbnél-szebb ruhákban vonultak fel ezen az eseményen. Minden fajta ruha volt, a fürdőruhától kezdve a menyasszonyi ruháig. Mindenen színes, virágos magyar hímzés volt. Több száz jegyet adtak el minden évben. „De emlékszem a tánccsoportból mindenki részt akart venni, mentünk segíteni, így tanultunk meg hímezni. De persze az anyukák hímeztek, mert eleinte nem voltunk olyan ügyesek. Szerintem egész télen egymás után hímeztük a ruhákat. Anyának pedig dupla munkája volt mert a húgom, Ilona és én is a tánccsoportban voltunk, így mind a ketten felléptünk a divatbemutatón.” – emlékezett vissza Zsuzsanna
A Heritage Fesztivál 1975-ben kezdődött. A magyar közösség története hosszú időre nyúlik vissza mivel egyike volt az első csoportoknak, akik megjelentek az eseményen. Minden év augusztusban kerül megrendezésre, de már hónapokkal előtte elkezdődik a készülődés és a szervezés. A magyar lángost minden évben mindenki nagyon szerette.
Minden év őszén került megrendezésre a Csárdás Bál, ami egy nagyon rangos esemény volt. A televízió előtti időkben az embereknek meg kellett találniuk a szórakozást és egy őszi bál nagyszerű lehetőség volt, hogy a közösséget összehozza. Zsuzsanna tinédzserként mindig fellépett a tánccsoporttal és palotást táncoltak. 12 pár volt, aki táncolt, de nemcsak a csoportból, hanem voltak a közösségből is más fiatalok. Voltak első bálozók is mindig. Melanie sajnálja, hogy ez a hagyomány már eltűnőben van: „Sajnos ezeknek a báloknak napjainkban már nincs akkora népszerűsége, lehet az emberek régimódinak tartják. Pedig régen olyan szép volt egy ilyen közösségi esemény.”
„Örülök, hogy Kanadában vagyok. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy ide költöztünk. Nagyon más lett volna az életem Csehszlovákiában. Volt jó pár alkalom amikor jártam szülőhazámban. A családból is van, akik még ott él. Használom az iPad-em, aminek nagyon örülök mert így könnyebb tartani a kapcsolatot a távolba élő családtagokkal és barátokkal. Valamint így tudom követni, látom mi történik Szlovákiában. Ettől közel érzem magam hozzájuk.”
Köszönöm Melanienak és Zsuzsannának a beszélgetést és jó egészséget kívánunk!
Fábrik Eszter
KCSP ösztöndíjas