Menü Bezárás

Interjú Szenthe Sándor tiszteletbeli konzullal

Mióta működik tb-konzulként?

2007-ben neveztek ki tb konzulnak.

Milyen funkciót tölt(ött) be az albertai konzuli kerület politikai, gazdasági, kulturális, idegenforgalmi, tudományos életében? Hogyan lehet jellemezni jelenlegi kapcsolatrendszerét?

Szakmai végzettségem szerint gépészmérnök vagyok, miután 35 évet dolgoztam a Syncrude Canada Ltd-nél , mint gépész tervező és projekt vezető, igy több évtizedes tapasztalattal rendelkezem az olaj és gépiparban. Jártas vagyok a borászatban. Magyar, különösen magyar szőlőfajtából készült borokat forgalmazok és népszerüsitek Albertában a Hungarian Winecellars Ltd. családi vállalkozásunkon keresztül.
Közösségi vezetőként ismernek az Edmonton és környéki magyarok, miután az Edmontoni Magyar Kultúrkör 19-szer megválasztott elnöke vagyok, jelenleg is az. Magyar Kulturális programok szervezéséban vagyok jártas. Évekig a ma már 54 éves Csárdás bál és Kodály ösztöndij elnöke voltam. Jó ismerettségem van az Észak Amerikában működő legtöbb futbal klubbnál, hisz nem csak, hogy magam is focista vagyok, voltam, de többek között Berényi György 56-os magyar kezdeményezésére húsz éven át szervezett Las Vegas-i Árpád kupa kanadai kordinátorja voltam.

Beszéli-e a magyar nyelvet, illetve ha nem, rendelkezik-e olyan segítséggel, akin keresztül írásban és szóban magyar nyelven érintkezni tud?

Tökéletesen beszélem a magyar nyelvet.

Jellemzően milyen és mekkora nagyságrendű konzuli feladatokat lát el az általa vezetett konzulátus, elérhető-e az ügyfelek számára?

A konzuli területem Észak Alberta, Red Deer városától északra, beleértve Fort McMurryt, Grand Prairiet és gyakran volt, hogy Saskatchewan tartományból is hozzám jöttek, amíg nem neveztek ki annak a tartománynak is egy tiszteletbeli konzult. Edmonton városában külön irodát bérlek, ahol hetente egyszer, általában csütörtökonként tartok fogadó órát, előzetes bejelentkezésre, de ha szükséges szívesen megegyezem az ügyféllel más időpontokban is. A forgalom nem mérhető fel, mert vannak hónapok, amikor 40 ügyfél van, ilyen a nyugdijfolyósitáshoz szükséges igazolási hónap, de van amikor csak 4-5 ügyfél keres fel. Kérdéseket, eligazitásokat, állampolgárságról felvilágositást, viszont napi szinten adok, akár telefonon, akár e-mailen keresztül.

Milyen programokat, projekteket valósít meg/kezdeményez?

Az olaj, gáz, gépipar területén segitettem üzleti kapcsolatokat létrehozni, valamint irányitottam magyar cégeket a Calgaryban évente megrendezett Global Petroleum Show-ra(GPS), mely Észak Amerika legnagyobb ilyen jellegű bemutatója és konferenciája. Az Alberta Tartományi Egyetem Wirth Intézetének magyar ösztöndijprogramjának beinditásában vállaltam szerepet, különösen az edmontoni magyar szervezetek által nyújtott anyagi támogatás megszervezésében, mely az egyetemi ösztöndij alapjaként és a többi középeurópai országnak például szolgált. Részt vettem Alberta két legnagyobb borbemutatóján, ahol magyar cégeket képviseltem. A magyar és lengyel tb konzulok, valamint a Kanadai Magyar Kulturális Tanács kezdeményezésére, helybeli tb konzulok és politikusok részvételével, aug 23-án, már tíz éve folyamatosan emlékezünk a „Black Ribbon” napra.
Rendeztem konzulok bálját, magyar stilusban, melyre magyar zongoraművészt hivtunk fellépőként, ezzel is promótálva Magyarországot és a magyar művészetet. Részt vettem, mint szervező és, mint vendég is az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60-ik évfordulóján rendezett edmontoni programokon. Promótálom a magyar művészetet, rendszeresen vendégül látom a városban fellépű magyarországi előadókat, legyen az városi rendezvény, mint az Edmonton Jazz Festival, Salute to Vienna koncert, vagy legyen az csak magyarházi program.

Feleségemmel, aki a Magyar Diaszpóra Tanács Kanadai Regionális elnöke gyakran látunk vendégül magyar politikusokat, kormányküldötteket. Edmonton városban, kanadai kormányszinten mindkettőnket jól ismernek mint a magyar közösség évtizedek óta aktiv vezetőit, igy gyakran kapunk meghivást városi, tartományi rendezvényekre, egyetemi konvokáción való részvételre.

Részt vesz-e a fogadó államban működő tb-konzulok számára szervezett (pl. nagykövetségi) eseményeken, értekezleteken?

Tagja vagyok az Edmonton Consular Corp-nak, ahol havonta egyszer tartalnak gyűléseket, melyekre altalában előadóként politikusokat, prominent előadókat látnak vendégül. Itt Magyarországot képviselem. Ottawai szervezésen eddig nem volt lehetőségem részt venni.
https://www.alberta.ca/assets/documents/honorary-consular-officers-alberta.pdf
https://www.edmontonconsularcorps.ca/consuls

Illetékességi területén milyen speciális kihívásokat, feladatokat, lehetőségeket látnak?

Továbbra is feladatomnak tartom Alberta tartomány sajátosságait figyelembe véve a két ország közötti gazdasági kapcsolatok erősitését. Miután az olaj és gáz ipar Albertában hátrányba szorult, igy az Albertában erős mezőgazdasági ágazatot, különösképpen az állattenyésztés promótálom, mint alternativ üzemág. Az Alberta Tartományi Egyetemen működő Tenyészállat Genetikai csoport nyitott arra, hogy kollaboráljon magyarországi partnerekkel, egyetemekkel és a mezőgazdasági miniszterrel. Belánszky-Demkó Zsolt államtitkárral folytattunk ezzel kapcsolatban
megbeszéléseket, mely keretében egy jövőévi esetleges kormánylátogatásról is szó esett.
Szivügyemnek tartom a kanadai magyar bevándorlás történelmi dokumentációinak kezelését. Egy 85 poszterből álló kiállitási anyagnak, mely jegyezve van tartományi szinten is, vagyok a kurrátora. Jövőév tavaszán készülümk egy kopjafát elhelyezni a Bashaw községben található temetőben, ahova az első magyar telepesek 1895-ben jöttek (Steven Tötösy de Zepetnek, „Towards the History of Hungarians in Alberta”, Library Series, CLCWeb: Comparative Literature and Culture (1999), és ahol rengeteg magyar sir található. http://docs.lib.purdue.edu/clcweblibrary/hungariansinalberta

Működésében előfordul-e hosszabb (több hónapos) szünetelés? Amennyiben igen, erre az esetre milyen áthidaló megoldással rendelkezik?

Miután Edmonton és Calgary csak 2 és fél órányi vezetésre van egymástól, igy tb konzul kollégámmal sürgős esetekben gyakran helyettesitjük egymást, mely tudomásom szerint eddig még nem okozott problémát.