Tavaly, a nemzeti összetartozás évében a kanadai magyar néptáncosok Vörös Sándor, edmontoni táncos vezetésével, az Atlanti óceántól a Csendes óceánig összefogtak, hogy megalakítsák az Összetartozás Táncegyüttest. Az eredmény egy órás táncelőadás lett, amely a magyar nemzet történetét mutatja be táncban, zenében és a költészeten keresztül, az 1848-as forradalom és szabadságharctól napjainkig.
Hosszú készülődés után, a pandémia kihívások miatti hátráltatásokkal, végre 2022. március 18-án került sor a bemutatóra. Edmonton kertvárosában a St. Albertben található Arden színházban teltházas nézőközönség várta a bemutatót.
Szenthe Anna MDT kanadai regionális elnök, KMKT elnök és Palkovits Valér főkonzul üdvözlő szavai után az elsötétített színházban a nézők a háttérben a Nagy-Magyarország térképét láthatták és hallhatták, ahogy felcseng a katolikus magyarság néphimnusza a “Boldogasszony Anyánk”. A tánc a népvándorlás, a be és kitelepítések történeteit, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc után Észak-Amerikába emigrált magyarság életét mutatta be. Az előadás különlegességét az adta, hogy az együttes legtöbb táncosa Kanadában született, és itt tanulta a hagyományos magyar néptánc művészetét. A zenét Magyarországról érkezett neves zenészek szolgáltatták, amihez kanadai népzenészek is csatlakoztak.
A világ minden magyar közösségében 2020. június 4-e az elszakadt magyar területeken élőkről, a trianoni békeszerződés szégyenének 100. évfordulójáról, valamint a nemzeti összetartozás erejéről szólt. A kanadai diaszpórában mi is ennek jegyében terveztük a 2020. évi programjainkat, melyek közül a pandémia miatt keveset sikerült megvalósítani.
A magyarországi szakmai segítséget Kádár Ignác koreográfus, aranysarkantyús táncművész és párja Nagypál Anett nyújtották. Az Összetartozás Tánccsoport, harminc táncosból áll, akik Montreálból, Torontóból, Hamiltonból, Edmontonból, Calgaryból, Kelownából és Vancouverből jöttek össze, hogy szívüket és tehetségüket egyaránt ebbe a produkcióba tegyék.
Néptáncosaink, Kanadán keresztül, évtizedek óta ápolják nemzeti értékeinket és féltve őrzött hagyományainkat. Vannak akik a magyar nyelvtudás hiányában, ebben a műfajban élik meg magyarságukat és ezzel táncosaink egy összetartó egységet alkotnak. A néptánc szeretete egy elszakíthatatlan kötelék Kanadán keresztül, a tánc nyelvét arra használva, hogy megmutassuk nemzeti érzéseinket és azt, hogy milyen erő rejtőzik ebben a művészeti ágban.
Évek óta szerettünk volna egy olyan néptánc csoportot alakítani, ahol minden nagyobb kanadai városból a legtehetségesebb táncosok egy közös produkciót mutatnak be együtt, egyszerre lépve a zenére, mintha egyszerre dobbanna a szívünk, ezzel is bizonyítva, hogy mennyi tehetséges és szorgalmas magyar fiatal van minden kanadai magyar közösségben.
A közös produkció lehetőséget nyújt ahhoz, hogy megmutassuk milyen képzettek táncosaink, hogyan ápoljuk a kanadai diaszpórában évtizedek óta, magyar népi hagyományainkat és milyen az igazi kanadai magyar összetartás.
Ez az előadás méltó példája annak, hogy az utóbbi pár évben nem csak fellendült a kanadai diaszpóra magyarságának élete, de egységesen, megértésben együtt is tudunk dolgozni a sikerért, ezzel is példát mutatva minden magyar embernek bárhol is éljen a világon. Edmonton után Torontóban és Vancouverben is bemutatásra került a műsor, idén pedig március 18-án Calgaryba látogatnak el a táncosok, hogy az ottani közösséggel is megosszák a produkciót. Jegyvásárlásra a színház jegyirodáján keresztül van lehetőség a készlet erejéig.
Köszönet jár a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak, Potápi Árpád államtitkár úrnak és Szenthe Annának, a Diaszpóra Tanács kanadai elnökének, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnökének a támogatásért.