Nt. Paizs Józseffel beszélgettem, aki a Kálvin Magyar Református Egyház lelkipásztora volt. 2024. április 14-én került sor a kiköszönő istentiszteletére, hiszen véget ért itt a 7 éves szolgálata, és napokon belül megkezdi Gógánváralján (Erdély) új lelkészi szolgálatát. Az Edmontonban töltött éveiről kérdeztem, ő pedig szívéjesen mesélt a lelkipásztori hivatásáról, személyes élményeiről és emlékeiről.
Hogyan és miként kerültél Edmontonba?
2017-ben keresett meg a gyülekezett és hívott meg egy bemutatkozó szolgálatra. 2017. áprilisában – tehát épp kereken hét évvel ezelőtt – meg is történt a bemutatkozó szolgálat, és akkor elkezdődött a hivatalos meghívás. Ennek a folyamatnak az egyik része az volt, hogy Torontóban a Presbiteriánus Egyháznál le kellett vizsgáznom. Azt követően jöttem a bemutatkozó szolgálatra, ahol a gyülekezet meg is választott hivatalosan lelkipásztorának. A folyamat másik része a papírok és az ügyintézések voltak. A bemutatkozó szolgálat után még haza kellett mennem, így igazából 2017. júliusától érkeztem meg a gyülekezetbe, és kezdtem meg a szolgálatot. Sajnos temetéssel kezdődött az itteni szolgálatom, gyülekezetünk hűséges főgondnokát, áldott emlékezetű néhai Balogh Istvánt, Pista bácsit kellett temetnem már az első héten. Talán egy kicsikét ez is jelezte, hogy mind én, mind a gyülekezet új úthoz, új korszakhoz érkezett…
Voltak kezdeti nehézségek? Ha igen, melyek voltak azok?
Nem éreztem különösen kezdeti nehézségeket. Nagy szeretettel fogadtak, nagyon vártak, és mindenki segítőkészen állt mellém. Lelkészként pedig ugyanazt a szolgálatot végezzük itt is, amit otthon is. Ami viszont ilyenkor megfigyelhető, hogy mindig van egy kezdeti lelkesedés, amikor megérkezik az új lelkipásztor. Hirtelen megnövekszik a templom látogatottság, az emberek aktívabban részt vesznek. Az igazi kihívás pedig az, hogy ezt a lelkesedést fenn tudjuk-e tartani, meg tudjuk-e őrizni.
Mikor ide érkeztél mekkora volt a gyülekezet lélekszáma?
A gyülekezet lélekszáma az elmúlt hét évben nem sokat változott. 30-35 fő között mozog a választói névjegyzéken szereplő tagok száma. Az úgynevezett külsős támogató tagok száma pedig 40-50 fő között van. Persze voltak elmaradások, de jöttek új tagok is. Ezért ez a 80-as lélekszám viszonylag stabilnak tűnik. Jóllehet ez a Covid után némiképp változott, de ott is inkább magában a vasárnapi templomlátogatottság statisztikáiban figyelhető meg a visszaesés.
Mesélnél a szolgálataidról?
Mint minden új kezdetkor én is lelkesen fogtam neki a szolgálatnak. Beindítottuk a rendszeres bibliaórákat, vallásórákat, és a vasárnapi iskolát. Igyekeztem minél több lelki alkalmat szervezni, ugyanis meggyőződésem, hogy ez az Egyház feladata, célja, küldetése, hogy hirdesse az evangéliumot. Ami új volt itt számomra az az, hogy a diaszpórai gyülekezetben van egy sor olyan feladat, ami nem konkrétan a lelkipásztor feladata, amit szintén el kell végeznie. Például az anyagiak előteremtésében a gyűjtési alkalmak megszervezése. Különböző események megszervezése. Nem zárkóztam el ezektől sem, sőt igyekeztem mindenhol részt venni, dolgozni, azonban az elmúlt 7 évben igyekeztem nevelni, tanítani, figyelmeztetni is a gyülekezetet, hogy ne tévessze szem elől, hogy mi is a fontos, és mi is a mi küldetésünk.
Minden vasárnap volt istentisztelet magyar nyelven, két hetente, szerdánként, tartottuk gyülekezeti bibliaórákat. Ez egyik fájdalmam, hogy nem igazán találtunk egy olyan napot vagy megfelelő alkalmat, amikor a bibliaórákra többen be tudtak volna kapcsolódni. Ez mindenképp egy kudarc élményem. Volt 4-5 hűséges lélek, akik rendszeresen részt vettek, de nagyobb érdeklődést nem sikerült elérnünk a bibliaórákkal. Pedig mindenféle témákkal, és időpontokkal próbálkoztam.
A vallásórák, a vasárnapi iskola, és azon kívül a kazuális szolgálatok: temetés, esketés, keresztelés, lelkigondozás, beteglátogatás, családlátogatás. Tehát ezeket a szolgálatokat végeztem.
Nagy öröm volt az is hogy az elmúlt 7 évben volt egy konfirmandusunk, igaz hogy Calagary-ból jött, de nálunk konfirmált. Nagy élmény és áldásos alkalom volt, hogy több mint 20-25 év után újra volt konfirmáció a gyülekezetben.
Mindig megtartottuk az ünnepeket, az egyházi és a nemzeti ünnepeinket egyaránt. Ennek kapcsán fontos kihangsúlyoznom, hogy azért is nagyon hálás vagyok, hogy együtt tudtunk működni és jó kapcsolatot alakítottunk ki a többi magyar szervezettel, tehát a Szent Imre Katolikus közösséggel, a Magyar Házzal, a Cserkészekkel, a Magyar Iskolával. Elmondhatom, hogy nagyon jól együtt tudtunk dolgozni, és igyekeztünk mindig egymás rendezvényeit támogatni.
A Covid után volt sajnos egy visszaesés. Azóta is az istentiszteleteinket online is közvetítjük. Sokaknak kényelmesebb, biztonságosabb otthonról belépni és részt venni az istentiszteleten. Viszont a közösségi élet szempontjából ez nem igazán előnyös.
Mit mondanál, mi volt az itt töltött időszakod legnagyobb sikere?
Az elmúlt 7 évben Isten nagyon sok mindennel megáldott bennünket. Talán a legnagyobb siker az a gyülekezetünk fennállásának 70. évfordulójának alkalmából rendezett ünnepségünk volt. Ez 2019-ben egy 3 napos ünnepségsorozat volt, és Isten kegyelméből nagyon-nagyon jól is sikerült. Bekapcsoltuk a Presbiteriánus Egyházat, a Kanadai Magyar Református Lelkészegyesületet, akik akkor itt tartották az éves lelkészértekezletüket. Az egész gyülekezet aktívan vett részt. Tényleg egy nagyon szép, áldásos és felemelő 3 napos rendezvénysorozat volt. Ezt tartom a legnagyobb gyümölcsnek, elért eredménynek az elmúlt 7 évben.
Hivatalosan 1949-ben alakult meg a gyülekezetünk, akkor íródik az első jegyzőkönyv. Azóta meg is van az összes jegyzőkönyvünk. Ezt is egy sikerélményemnek tartom, ha szabad így fogalmaznom. Sikerült rendbe rakni az egyházközség levéltári anyagát, bevonva az előző lelkészeket, az elődeimet. Szinte 1949-ig visszamenőleg megvannak a levéltári anyagok. A gyülekezet formálódása valójában az 1956-os emigrációt követően kezdődik el. Érdekesség például, hogy 1958-ban már azzal kezdődik az első jegyzőkönyv, hogy rendelnek száz új énekeskönyvet, mivel a gyülekezet száma hirtelen annyira megugrott. Árulkodó, érdekes jegyzőkönyvi bejegyzések ezek. Aztán megvásárolják a templomot, Nt. Dezse Gábor tiszteletes úr vezetésével beindul a már szervezett gyülekezeti élet. Nt. Dr. Pungur József áldott emlékezetű lelkipásztor vezetésével pedig önállósodik a gyülekezet, hisz addig missziós gyülekezetként működött. Mind a két lelkipásztor rengeteget dolgozott, és hosszú ideig és hűségesen szolgáltak a gyülekezetben.
Ha már az örömökről beszéltünk, hadd, mondjam el mi az, ami nem sikerült. Sajnos szerettem volna egy nagyobb találkozót szervezni, amit az 56-osok leszármazottjainak, a másod- és a harmad generációnak tartottunk volna. Sajnos ez nem valósult meg. Nagy problémája a gyülekezetnek, hogy a másod- és a harmad generációt, nyelvi akadályok és egyéb más okok miatt nehéz, vagy szinte lehetetlen elérni.
Jól tudom, hogy eredetileg a meghívásod a szolgálatra rövidebb időre szólt volna?
Eredetileg a gyülekezet 2 évre hívott meg. Azt azért tudni kell, hogy Kanada legkisebb magyar gyülekezete ez. Ezért mindig is nehézség volt az anyagiak előteremtése. Amikor meghívott engem a gyülekezet őszintén megmondták, hogy 2 évre van lehetőségük lelkipásztort alkalmazni. Isten kegyelme azonban megtartotta a gyülekezetet. Mikor lejárt a 2 év, akkor meghosszabbították még 2 évre, és ez idő alatt én elkezdtem a kanadai letelepedésem ügyintézését. Aztán így lett 7 év a szolgálatból. A gyülekezet most is nehéz anyagi helyzettel küszködik. De én hiszem azt, és imádkozom is azért, hogy Isten gondviselő kegyelme, amely megtartotta ezt a gyülekezetet 75 évig, tartsa meg ezután is.
A gyülekezet jövője?
A gyülekezet elindul most a lelkészkeresés útjára. Imádkozunk kell azért, hogy Isten Szentlelke adjon bölcsességet, vezesse őket ebben a keresésben, és rendeljen új pásztort a gyülekezet élére. Minden változás nehéz, de minden változásban van lehetőség is. Én néha szoktam is mondani, hogy egy-egy lelkipásztornak 10 évnél talán többet nem is kell, nem is szabadna egy gyülekezetben maradnia. A változás ugyanis jót tesz, mind a lelkipásztornak, mind a gyülekezetnek. Ilyenkor azért újra felrázódik a közösség, odaállnak, elkezdnek keresni, mindenkinek van véleménye, meglátása, hozzászólása, és ez alapjáraton egy jó dolog, építheti, erősítheti a közösséget. A változástól tehát nem kell félni.
Én úgy megyek haza, hogy nagyon hálás vagyok az elmúlt 7 évért, nagyon sok mindent tanultam. Sok mindent kaptam ettől a gyülekezettől, lelkiekben, és minden féle szempontból. Abban a hitben megyek haza, hogy én is adhattam valamint az elmúlt évek szolgálatán keresztül. Sajnos a lelkészi szolgálat szépsége és nehézsége is egyben az, hogy mi csak vetjük a magot, öntözzük, plántálunk, ahogy Pál apostol fogalmaz, de a növekedést és gyümölcstermést az Úr Isten adja. Bízunk abban, hogy jó földbe hullottak azok a magok, és majd eljön a gyümölcstermés ideje is. Én tényleg nagyon hálás vagyok, rengeteg szép dologgal ajándékozott meg az Úr Isten személyesen engem, és a gyülekezet is az elmúlt hét évben. Sok-sok áldásos és jó alkalmunk volt. Hála érte az Úrnak!
Milyen személyes élményeid voltak, amik nem feltétlen a munkához kötődnek?
Amikor elfogadtam a gyülekezet meghívását, az is bennem volt, hogy szeretnék világot látni a szolgálat mellett. Minél többet meglátni Kanadából, Észak-Amerikából. Az Úr kegyelme, hogy sikerült is a Sziklás hegységtől elkezdve, Vancouvert, Torontót és számos látványos helyeket meglátogatnom. Voltam Mexikóban, ami szintén egy nagy élmény volt. Aztán voltunk egy kaliforniai utazáson, ami megint egy nagy élmény volt. Ezek mellett minden évben haza mentem, ott vannak a szeretteim, a családom és a barátaim. Sikerült édesanyámat is kétszer kihozatnom ide Kanadába. Szóval valóban rengeteget kirándultam a szabadidőmben. S ezeket is mind úgy életem meg, hogy Isten adta, az ő áldása, hogy ilyen helyekre is eljuthattam. Nagyon hálás vagyok ezekért is az Úrnak.
Mi fog Rád várni Erdélyben?
Erdélyben, egy kedves, kis 200 lelkes gyülekezetbe megyek vissza szolgálni, Gógánváraljára. Sok szempontból új kihívások lesznek, sok szempontból más lesz, mint a diaszpórai szolgálat. De a lelkészi szolgálat mindenhol ugyanaz, ebből a szempontból ott sem lesz nagy változás. Végezzük azt, amit az Úr ránk bízott, és megyünk oda, ahova Ő mondja, és tesszük azt, amit Ő mond.
Mit gondolsz, mi lehet majd a kihívás az új gyülekezetben? Mire számítasz?
Az biztos, hogy sok szempontból más lesz. Kicsivel nagyobb az a gyülekezet, mint ez. Viszont nem egy nagyvárosban lesz, hanem egy zárt faluközösségben, ahol az emberek talán jobban ismerik egymást, jobban egymásra is vannak utalva. Egészen más lesz a dinamikája, a ritmusa a szolgálatnak, mint egy diaszpórai 30 lelkes gyülekezetben, ahol kimondottan a vasárnapi istentiszteletek és bibliaórákra korlátozódott a szolgálat. Például vasárnaponként senkinek sem kell több tíz kilométereket utaznia, hogy eljusson a templomig. Mások a távolságok odahaza… Otthon azért már lesz ifjúsági munka, a közegyházi szolgálat is más lesz, mint az angol egyházban. Jobban lefedi az összes szolgálatot egy otthoni gyülekezet. Legalább is ebben bízok. Szakmai szempontból remélem otthon több lehetőségem lesz fejlődni és képződni. Igyekeztem az itteni egyházmegyébe is bevonódni, de az otthoni református egyházban bízok abban, hogy több lehetőségem lesz mind a gyülekezeti, mind a közegyházi szolgálatra.
Izgatott vagy, hogy 7 év után újra közelebb lesz a családod és barátaid?
Igen, persze. A szakmai élet mellett, ez volt a másik nagyon erős indok, hogy visszatérek. A Covid világjárvány alatt, azért én is megéreztem, hogy mit jelent egyedül lenni, hogy otthon vannak a szeretteim, a családom, a barátaim. Persze, Isten itt is adott hűséges jó barátságokat, sok-sok drága kapcsolattal megáldott itt is – de azért hiányzik a család, a rokonok – és ez gondolom ez valahol érthető is…
Mi az a tapasztalat, tudás, amivel több lettél az itt töltött évek során és tudod kamatoztatni Erdélyben?
Azt mondanám, hogy az emberekkel való kommunikációban fejlődtem. Mivel ez egy diaszpórai gyülekezet, ezért nagyon sokszínű. Sokfelől jövünk, sokféle egyház-képet hozunk magunkkal: mi az egyház, mit várunk el a lelkésztől, mit várunk el az egyháztól, milyennek kell lennie a gyülekezeti életnek. Ezekre a kérdésekre mindenki más-más választ ad, annak függvényében, hogy odahaza miben szocializálódott. Ez egy nagyon színes gyülekezet, nem egy homogén gyülekezet. Még felekezetiség szempontból sem, hiszen a magyar nyelv miatt sok más felekezetű testvér is hozzánk járt. És ezt a sokféle elvárást és elképzelést kell egy gyülekezetté formálni. Ebben fejlődtem, erősödtem igazából. Meg kellett tanulnom nekem is ezt kezelni. Nem mindenki ugyanazzal az egyházi kultúrával, hagyománnyal érkezik. Csakhogy egy példát mondjak: az éneklés. Vannak, akik a zsoltárokat szeretik, mások inkább a dicséreteket. Vannak, akik a régi énekeket kedvelik jobban, mások az újakat. Vannak, akik a lassúbb énekeket kedvelik, mások épp a pörgős, modern zenét hiányolják. Csak egy ilyen témában hogy ének és egyházi zene, mennyi vélemény, igény, vágy, elvárás. Ki, mit hoz magával otthonról. És ez csak egy téma. S mindezt egy közösséggé, egy gyülekezetté kell „gyúrni”. Nem is tudom, hogy egy lelkész ezt megtudja-e csinálni. Viszont hiszem, hogy Isten Szentlelke közösségé tudja formálni a legkülönbözőbbeket is. Hát pont ez a szépsége a gyülekezeti életnek. Sokan vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, sokféle igényeink és elvárásaink vannak, de a Lélek kimunkálhatja, hogy egy szívvel és egy akarattal tudjon a gyülekezet együtt lenni. Egy szívvel, egy akarattal, imádságban, szeretni Istent, szeretni és elfogadni egymást felebarátként. És így együtt lenni. Együtt egymással, és együtt Istennel. Azt hiszem ez volt a legnagyobb tanulság, amit magammal viszek.
Köszönjük a közösség nevében a 7 év szolgálatát és minden jót kívánunk a jövőben!
Köszönöm a beszélgetést!
Fábrik Eszter
KCSP ösztöndíjas
A fotót Jakab Attila készítette.